top of page

About Foundation

Sok éve már annak, hogy érlelődött bennem, majd az alapítókban az, hogy lehetne másképp is élni, lehetne tenni valami jót is a mindennapokban, itt a Földön. Olyan célokat tűztünk ki magunk elé, melyeknek soha nem lesz vége... egy örökös harc lesz, hiszen mint azt már tudjuk, látjuk, tapasztaljuk: a tőkének mely irányítja a világot, ellentétesek az eszméi is.

Alapvetően mire sikerült bejegyeznünk, hivatalossá tennünk elképzelésünket, eltelt egy teljes év. - így a munkánk már lassan két éve az előkészületekkel telt. Az gondoltuk, pont elég lesz azon célokat véghezvinni, melyeket belefoglaltunk a papírokba.... ám így két év elteltével azt látjuk, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt gondoltuk. - így a lehető legszélesebb körben kell dolgoznunk, és segítenünk ott, ahol szükséges. Ehhez elindítottuk a szükséges lépéseket.

Our Heritage

 

Örökségül szeretnénk hagyni az Emberek szeméből sugárzó Boldogságot, arcukat bekebelező mosolyukat, örömkönnyeiket, hálájukat mindenki másnak, hogy felismerjék, érdemes segíteni....  

Our Staff

 

Jelenleg mindenki önkéntes munkát végez az Alapítványon belül. - igyekszünk minden területre megfelelő szakembereket is toborozni, így Aki misszióként látja mindazt, amit képviselünk, szívesen látjuk Csapatunkban. 

Our Facilities

 

Szeretnénk több helyen is jelen lenni egyelőre Magyarországon belül, majd ahogy a munkásságunk engedi, szerepet vállalni a világ többi szegletében is. Jelenlegi központunk Debrecenben van, mely épületet reményeink szerint mihamarabb kinövünk... 

Our Goal

 

- A gyermekek, és fiatalok egészséges és környezettudatos életmódra való nevelése,

- környezetvédelem népszerűsítése,

- Az iskoláskorú hátrányos helyzetű gyerekek természetközeli élményhez juttatása, hagyományos mesterségek megismertetése gyakorlati tapasztalás útján,

- hátrányos helyzetű, illetőleg fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok, felnőttek, családok segítése, társadalomba való beilleszkedésük, érvényesülésük segítése,

- hajléktalanok segítése, 

- fiatal tehetségek és különleges emberek segítése az Élet minden területén ( művészet, sport, tudás...stb.) 

- Az Életben felmerülő döntési axiómák személyre szabott gyakorlása,

- A sérülékeny emberi lélek rehabilitációja, és integrációja

- az orvostudomány támogatása, kísérleti, alternatív gyógymódok, kutatási fázisban lévő gyógymódok dotálása. 

- feltalálók természettudatos és környezetkímélő alkotásainak létrehozásához szükséges háttérmunka, és népszerűsítés

FOLLOW US:

  • Google+ B&W
  • Facebook B&W
  • LinkedIn B&W

© 2016 by Proudly created with Zöld Lomb AlalpítványW ix.com

Tax number: HU 18746068

bottom of page